Köszöntjük településünk weboldalán

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kéréssel fordulok Önökhöz. Van egy nagyon jó barátunk, Dér Tibor Festőművész aki Nagykanizsán él és alkot, szeretnénk a műveiből egy állandó kiállítást létrehozni Alacskán. valamint most augusztus 20-án alkotásaiból egy időszaki kiállítást is létrehoznánk a kastélyban. Sajnos anyagi lehetőségeink nem engedik meg, hogy a festményekért le menjünk Nagykanizsára. Ezért kérem minden barátunk ismerősünk segítségét, aki az el következendő három hétben Nagykanizsa környékén jár kérem segítsen, és hívjon az alábbi telefonszámon: 06-70/312-4876.A festményeket kellene elhozni Alacskára (név és cím nálam).
 

Köszönettel: Nagy Gábor
alpolgármester
Alacska

Módosítás: ( 2010. július 29. csütörtök, 16:24 )

 

Környezetvédő ovis tábor Jósvafőn

Idén már tizennegyedik alkalommal nyaraltak az Alacskai gyerekek környezetvédelmi táborban. Az első pár alkalommal Megyaszóra mentünk, 2000 óta pedig Jósvafőn kaptunk szállást a falu volt parókiáján.

Ez évben is öt napot töltöttünk el a festői környezetben lévő kis faluban. A tábor programját csak címszavakban mondanám el, időrendi sorrendben.

Odamenet ellátogattunk a Rudabányán lévő Bányászati, és a Kőzet és ásványtani múzeumba ahol a gyerekek ismerkedhettek a vasérc bányászat múltjával, és gyönyörű ásványokat, leleteket láthattak. Következő állomás egy mezőgazdasági udvar volt Felsőkelecsényben. Ott mezőgazdasági gépeket láttunk, lehetett állatokat simogatni. Onnan Aggtelekre mentünk, ahol zsebpénzéből mindenki vásárolhatott valamilyen emléktárgyat a bazársoron, majd barlanglátogatáson vettünk részt, majd elfoglaltuk szállásunkat.

Az elkövetkező napokban a következő programok voltak: Lovaglás, sétakocsikázás,kenyérlángos sütés(a gyerekek dagasztották nyújtották a lángost),a Fürkész tanösvény 12 állomásának megtekintése, kirándulás,feladatok végrehajtása, játék az erdei játszótéren, sportvetélkedők,kézműves foglalkozás, éjszakai túra zseblámpával,nemezelés a Kúria Oktatási Központban, fagyizás, utolsó este búcsúműsor a színpadon,(minden csoport kis műsorral készült), szalonnasütés, tábortűz.

A tábor ideje alatt, háromszori meleg étkezést biztosítottunk a Jósva étteremben, valamint a szülőknek és támogatóinknak köszönhetően tízórait és uzsonnát is készítettek a pedagógusok. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Orosz Miklós és Drótos József Sajószentpéteri vállalkozóknak az évek óta nyújtott támogatásukért, valamint nem utolsó sorban köszönet illeti Önkormányzatunkat, Képviselő testületünket is, ugyanis hosszú évek óta nem kevés anyagi támogatást nyújtanak a tábor megvalósításához. Idén80.000-ft-ot biztosítottak, így gyerekenként 8.000-ft-tal kevesebbet kellet fizetni a szülőknek a részvételi díjért.

Bízom abban, hogy ezzel a táborral, tartalmas, szórakoztató és élményekben gazdag időtöltést biztosítottunk a csemetéknek, és azt is remélem, hogy az elkövetkező években is ilyen sikeresen meg tudjuk szervezni a Környezetvédő Óvónők Munkaközösségének segítségével!

Mezey Attila

DSCF1870.JPG

Tekintse meg képgalériánkat erre a hivatkozásra kattintva!

Módosítás: ( 2010. július 14. szerda, 15:20 )

 

Fotó montázs

 

Alacskai nyár videók

Alacskai nyár

 

Alacskai nyár

 

Módosítás: ( 2010. július 09. péntek, 18:37 )

Bővebben...

 

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 8

English French German Italian Portuguese Russian Spanish Hungarian
Ma 2010. augusztus 01., vasárnap, Boglárka napja van. Holnap Lehel napja lesz.
Szavazások
Elégedett Ön a Képviselőtestület munkájával?
 
Hirdetések
Kiemelt weblapok:
"Adj vért és ments meg három életet!"
Évente közel fél millió önkéntes embertársunk, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink.
Letölthető weblap sablonok
A weblapsablonok.com weboldal egy kiemelt forrása a színvonalas minőségű weboldal sablonoknak.
Magyar Vöröskereszt
Adományozzon a Magyar Vöröskeresztnek!
Keresőszolgálat
A Vöröskereszt segítséget nyújthat Önnek családtagjai keresésében.
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!
Látogatottság
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa90
mod_vvisit_counterTegnap181
mod_vvisit_counterA héten1332
mod_vvisit_counterMúlt héten1154
mod_vvisit_counterA hónapban90
mod_vvisit_counterUtolsó hónapban5341
mod_vvisit_counterÖsszesen10369

Online (20 perce): 7
Az IP-d: 38.107.191.91
,
Dátum: 2010, aug., 01