Előszó

Ha egy koron olvasod e könyvet…
Szemedből emlékem, ki csalja a könnyet.
Gondolj arra, hogy ritkán én is voltam jó.
Csak mértékkel kellettem, mint levesbe a só.
Bár fontos voltam akár - bornak a hordó.
 

Vadnai Mátyásnak, születés napjára

Nagy királyunk, igazságos Mátyás

Kinek soha sem volt kedvence a mártás,

Ám ha a jobbikból, be csavart egy litert,

Az ellenség bála biz, nem kapott hitelt,

 

Lehetett az török, tán más fia borja,

Úgy végezte akár, asztalon a torta,

Fel szeletelte, ellenségét kardja,

Hogyan is mert az, törni a magyarra,

 

Ám nem csak így lehet a másikat szolgálni,

Ésszel és nem kardal, bátran segíteni,

Nos, Mátyás eszed tenéked vagyon,

Sok embernél ennyi, többet ér mint egy kisebb vagyon,

 
Tanulj szorgalmasan, szeresd szüleidet

Születésnapod alkalmából /tiszta szívből/ ezt kívánom neked,


Pincém szabálya


Ha vendég tiszteli e hajlékot

Ne sajnáld tőle a borod,

Jókedved ha magasra hág

Ne bánja azt meg a család,

Ha e négy fal, magába zár

Tartsd be itt a pince tanát

Sok bánat, talán a sírba vinne,

És már nincsen menekvésed?

Gondűzőnek itt a pince,

E vers strófákat szüle, a gazdának mókás esze,
 

Önkritika is


Embernek az agya dolgozik,

Míg keze végzi a munkát

Kezére haragszik ha elront valamit,

Pedig fent kéne keresni az okát,

Vers a vagyonosodásról

 
Úgy ahogy, kutyából nem lesz szalonna,

Pénz éhes emberből, nem lesz gazdag soha,

A kutyát nem hasítják ketté s nem teszik a füstre,

Pénzéhes embernél a többhöz, még több kéne!!!

 

Vannak ilyenek rokonságomban is

Hetven kiló hurka, őszintén nem hamis,

Ennyit tesznek mások asztalára,

Sok közülük, talán még a sertést sem látta,

 

Ők míg ott állnak a dermesztő hidegbe,

Lábaikat a fagy dermeszti csendbe,

Kapnak egy kilóért hétszáz forintot,

Így gazdagodnak lám a falusi okosok,

 

Szép lány vagy férfi, pénz kire rá kacsint,

Érez nagy vonzalmat, ha nem övé, akkor kínt

Ez a titka lám a csalafinta résznek,

Soha sem szerettem csak értékét a pénznek,

Ötvennégy kakas szó

 
Ballag a vén idő lassacskán, csendesen,

Mehetne is talán a Göncölszekéren,

Ám annak kocsisa, állandóan siet,

Nem ül így mellé, mert hamar leeshet,

 
És persze az ég háziasszonya, reá bízta,

Gondoljon az ő, fias tyúkjára,

A tyúk csendben, szótlanul kapargat,

Míg a csirkék, könnyen szétszaladnak,


Ám neki is van egy, öreges furfangja,

Reggelente a napot az égre fölcsalja,

A napúr pedig egész nap világol,

Izzad mindenki, a nagy kacagástól,

 

Vannak még ott többen is az égen,

Akik vigyáznak ránk a sötétlő éjben,

Vigyáznak ránk s reggel kakasszóra,

El húzzák a függönyt. És felébred az óra.

Katalin napra


Az hogy mit is hoztam, legyen titok,

A Katalinok ma boldogok,

Őket ünnepli az ország,

Puszit kapnak piros orcák,

 

Ám a puszit vissza adják,

Ha az ajándékukat meg kapják,

Ezt az ajándékot azért hozom,

Mert átjárhatok udvarotokon,

 

Köszönöm amiért jók vagytok,

Ám van egy hamis kutyátok,

Ő néz családtagnak egyedül,

Reggel a kapu előtt várva ül,

 

Én is ma tartok egy ünnepet,

Most töltöm a bűvös ötvennégyet,

Versemnek ez az utolsó része,

Tegyünk pontot a végére.

Szerelem sütötte

 
Álommal kevert képzetem,

Reménnyel meg fűszerezem,

Csipet boldogságot teszek beléje,

Pár csepp örömkönnyet a tetejére,

 

Az egészet izzó szerelem tüzén melengetem,

Lassan, hogy minden íz és zamat

Érezhető legyen,

 

A könny a boldogságtól öröm könnyé válik,

Álom és remény, valósulni látszik,

A szerelem mely vágytól izzik kiolthatatlan,

Mi a vég kifejlet?

Az leírhatatlan.


Édesanya csak egy van
 

Reggel ha ébredek ő halkan fölém hajol

Meleg étellel ő teríti meg asztalom

Mindig tisztába öltöztet, hogy szépen járjak

Vigasztal ha arcom mosolyát el ragadja bánat

 

Ő az kit imádni szeretni kell mindig

Sok jóságáért mit gyermek adhat csak köszönet

Soha nem tudjuk visszaadni drága jó anyánknak

Amit mi kapunk, sokszor rossz gyermekek

 

Most meg ragadjuk az ünnepi alkalmat

Meg ígérjük nektek kedves édesanyák,

Ezentúl csak jók és szorgalmasak leszünk,

Hogy nagyon-nagyon büszkék lehessetek miránk.

Te és Én

Kettesben sétáltunk, Te és Én Péteren.
Túl vagyunk mindketten ama nagy szerelmen.
Most csak mint két barát fogtuk egymás kezét.
Így próbáltuk keresni a múlt üzenetét.

Rég tovatűnt múltunk ballagott utánunk.
Nála volt szerelmünk, hitünk, vágyunk, álmunk.
Szólott ő hozzánk halkan, kérő szókkal,
Segítsetek nem bírok a csomagotokkal.

Ott feledtétek, hogy hol legyen titok,
Amit utánatok már biz régen hozok.
Sokszor letettem, tán nem érdemes vinni.
De tudja fene, mindig serkentett valami.

Gondoltam, hogy egyszer elveszítem,
Az egész csomagot, vagy csak az egyiket.
Most itt a lehetőség mindet nektek adom.
Kérlek benneteket, hogy félcsétek nagyon.

Mert már megvénültem, több ilyet nem teszek
Hogy ekkora terhet a vállamra veszek.
Tizenhét éve hordom a vállamon,
De most már elég volt elfáradtam nagyon.

Átadom nektek, mert mind a tiétek
Ha nem kell a feledés gödrébe vessétek.
Mit éreztetek tudom az egy vagyon,
Hisz szerettétek egymást valamikor nagyon.

Szüretelő tervek

Forró napnak melegétől,
Lesz jó bor a szőlő levéből.
Isten adja ezt mi nékünk,
Így áldozni hozzá térünk.

Meg köszönjük szépen néki
Talán bűneink elfelejti.
S le néz a sok szorgos kézre.
Érte hajol, mit tőle kér el.

Meg érdemli hisz érte izzadt.
Nyári nap ha forrón tikkaszt,
Akkor pirul ki a dudva,
Mi a munkát sokszorozza.

A szedés a munka vége,
Lám, nézzünk a pohár fenekére.
Ha eltakarja piros nedű
Gazda, rokon lesz jó kedvű.

Lám az idő, bandukála
Sok kapás kidőlt, tán megunta?
Ki sem dőltem, még sem untam,
Ali várom, hogy csinálhassam.

Ám ha szégyen, vagy nem szégyen?
Olyat tettem, tavaly….régen.
Míg a sajtóm levet izzadott.
Kapámmal párbajra hívtam a napot.

Ki szaladtam a szőlőbe,
Hol nem találtam gerezdekre.
Kapámat a kezem fogta,
Mi szorgalmamat ostorozta.

Néhány vágással rá ijesztek.
A többi ezután jön majd még.
Nem a bor, ami engem csábít.
A munka sikere, míg a fáradság megállít.

Húsvéti Vers

Az Úr tettét jó szándék vezérli
A léleknek irányt ad, aki őt megérti.
Híven kövesse a vallás adta hitet,
Mert fia miértünk keresztfán szenvedett.

Ennek emlékére, érezzünk Ő véle,
Érettünk halt meg a Gecsemáné kertjébe.
És bár meg halt a test, ám feltámadt a lélek.
Ezt ünneplik húsvétkor, esendő emberek és népek.

Nos ha ünnep, akkor legyen, igaz ünnep.
Bú és bánat e napra szívünkből eltűnhet.
Örvendjünk, mert Jézus, e földet hát itt hagyta.
Királyi trónuson ül, ahogy a nagy isten akarta.

Őszi töredék

Ez az ősz is elballagott.
Levetette, barna lombját,
E kontyot mi millió levél,
Decemberi szelek hordják.

Még igazán hideg nem volt,
Ő még várat magára.
Nem sietteti az időt,
Mindent csak sorjában.

Munkámmal is jól haladtam,
Szüret után kapálás,
Száraz lombot gereblyéztem,
A tavaszra gondolván.

Szüretelő is hibázik.
Egy – egy fürt ott maradt,
Szemenként eszi a kapás,
Közben titkon hálát ad.

Nem azért mert gondatlan volt,
Szüretelő nő vagy férfi.
Ily darabban nem sok ez,
De gondolt rám valaki.

Torokban ki forrt a murci,
Ahogy erre felé hívják.
Kívánatos , édes ital,
Inni nem sokáig bírják.

Hamar meglöki az embert,
Mintha jégen állna,
El fekszik mint száraz fatörzs,
Mit Stihl fűrész alant vágna.

Nem iszom a szőlő borát,
Ám szeretem kapálni.
Olvastam az egyik könyvben,
Első korty előtt kell megállni.

Születés és keresztelő

Volt egyszer egy pásztor, soha
Nem volt háromtól több juha.
Hogy kiszáradt a legelő,
Víztől pedig nem hízott ő.

Kordéjában a három juhval,
El indult egy folyó partján.
Pihenni kicsit meg állok,
Gondolta valamit találok.

Pázsitos réten széjjel nézett.
Gondolta jó lesz legelőnek.
Ki csapta a három juhát,
Hogy épít nekik egy kis ólacskát.

És, hogy ott szorgoskodott,
Nem is gondolt akkor arra,
Egy falu születését,
Takarja e kis ólacska.

Jöttek többen s itt maradtak.
Egyre több a kunyhó, tető,
Meséből olvastam s hallottam.
Ezerkétszáz tizenkettő.

Nyelv újítás vette észre,
A betű a szavak szépe.
Rozoga név, hogy Ólacska,
Így lett ezért Alacska.

Versikémbe bele került,
Amit talán senki nem tett,
Meseszerűen elmondott,
Falukeresztelő, történet.

Igaz volt, talán nem?
Járj utána.
Ezt javasolja aki írta
Kiss Béla Báttya

Boldogan, csendben

Hit nélkül nincsen, remény soha,
Remény nélkül nincs, a boldogságnak tora.
Vágysz rá, akár sivatagban, csepp vízre.
Akár mi is lehet csak nedves legyen íze.

Ez a nedves íz ül a csókos szádon.
Amiért szívemmel a sivatagot járom.
Kínoknak – kínját, szenvedéssel élem.
Amíg célomat talán majd elérem.

Ne fuss, kinek ajaka a csókos forrás.
De hiszen érzed, nem kell közénk tolmács.
Szívünk harmatából, szerelmünk virága,
Vigyázna közöttünk, csendes boldogságra,

Jelen boldogságot az álom szülte,
Mi szerelmes szívemet tiédhez ütötte.
Amint őseink a vérszerződéskor,
Akkor is folyt vér, szegény hazánkért.
Most pedig könny folyik, egy gyönyörű lányért.
 

Katinak

Új rügy fakad a láthatáron,
Illatáért harcba szállok.
Még csak rügy, ezért csak remény,
Külsejét nézve már, főnyeremény.
Kedves mosollyal ha rám tekint,
Átölelném szívem szerint.

Nem kaptam puszit, sem telefon számot.
Nem is tudom jobban melyikre vágyom.
Ezek mind semmit sem érnek,
Ha nem örülnél, hogy szeretnélek.
Ám ha e kapcsolat nem jöhet létre,
El sem kezdjük itt a vége….

Választ várok e versikére!

Búcsú

Mosolyogj akkor is, ha fáj a szív.
Az élet élni meg tanít.
Sírni is képessé tesz téged,
Ezért sokunknak csak szenvedés az élet.

A remény az bizakodás,
Amit felednél, az bánat.
Fájó szívemet el dobtad,
Nekem öröm voltál
S mégis bánatot okoztál.
Nem mindig, rózsák között vezet az élet.
Bár nevük ugyan az /rózsa/ de illatuk más élet.
Sok rózsa szirom, elrepül a szélben,
És fenn akad egy száraz falevélen.
Ez is jó, hisz nem repül tovább,
És vissza sírja az első iskolát.
Gyermekeim, hűtlennek lenni nem szabad,
Mert az a másiknak a leg rosszabb falat.
Ekkor bűnt követsz el, vaj mi lesz a vége,
Inkább ne lapozzunk ennyit még előre.
Lám be teljesült a tanári intés
Sokan akkor azt mondták erre „csak porhintés”.
Ám én még  ezek után is be csuknám a harag kapuját.
El bontanám a bánat zsaluját.
Mi takarja szívünk óhaját.
A mondani valót szíveddel olvasd /légy kedves/
Akkor nem lesz feltűnő, néhány helyesírási hiba.
Hisz az életünkről szóló rövidke Biblia!

Múltunk, Jelenünk, Jövőnk

Szét esett a közös múltunk
Amit építeni kezdtünk.
Építési maradék ként
De sok mindent ott feledtünk,

Oda hagytam boldogságom
Kinek neve az volt – Zsuzsa,
Igaz vonzó volt a mélység,
De, hogy lehettem ilyen buja.

Érzelmi kavicsra léptem,
Ahol meg botlott a szívem.
Próbáltam én kapaszkodni
De biz nyakig belé estem,

Kettőnkön múlik most már csak
Meddig leszek a gödörbe.
Vaj mélyül e még a gödör,
És ott maradok örökre.

Talán ki tör belőle egy vulkán,
Minek majd a láng ereje
Bár nagy fájdalmat okoz,
Újra kidob a felszínre.

Ne akarjuk, hogy így legyen,
Inkább mélyüljön a gödör,
S reméljük, hogy a gödörből
Vulkán felszínre sosem tör.

Kérhetem?

Vágyom rá, hogy öledbe csússzon,
Egy szervemnek a része.
Közben szívedben daloljon,
Szívem zenéje.
Akár a madarak éneke, agyunk
Egy dallamot zengjen.

Valamikor kértem.
Most újra kérni merjem?

Ne kérjed, hisz perselyem üres.
Ami benne izzik forró és tüzes.
Az mi nálad van az -  az enyém is.
Érintsék meg egymást, ha a persely tele.
Ragyog a szemünk, le gyengül a hév is.

Csak barátság

Baráti jobbot az amit tőled kérek.
Baráti jobbomat adnám érte néked,
Melyek valaha forrón ölelkeztek.
Elmúlt a varázs, álomban reménykedtek.

Rövidke ideig újra ott lehetnénk,
Hl valamikor szép volt közös esténk.
Lakodalom lesz Varbón annál a háznál,
Hol te szebb voltál a szép menyasszonynál.

Emlékszel? Mondtad csak barátok lehetünk,
Egyéb más kapcsolat nem lehet közöttünk.
Nem kérnék tőled hidd semmi egyebet,
Egy lakodalomban lennék boldog újra veled.

Használjuk ki hát, míg boldogok lehetünk,
Hisz e rövid élet el röpül felettünk.
Ha a másikunkon múlik mindkettőnk öröme,
Ne sajnáljuk egy mástól, jó szívvel adjunk belőle.